Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A cserkeszőlői felfedezők

2020.08.11

Mi, Bice-Bócák az idei esztendőben felfedezőkké váltunk, és Cserkeszőlőn nyaraltunk öt csodás napot. Kaland, élmény, pihenés, feltöltődés: ezek jegyében telt alföldi utunk.

Idei utunk rendhagyóan alakult. Hálát adhatunk a Jóistennek, hogy újra együtt tölthettük ezt az öt napot. Néhány hónappal ezelőtt még nem is mertünk bízni abban, hogy idén is együtt nyaralhatunk, azonban imáink meghallgattattak, és augusztus első napjait Cserkeszőlön tölthettük közösen egy jurtatáborban.

Az idei nyaralás a sok izgalom ellenére sem indult zökkenőmentesen. Mielőtt Soltvadkertre értünk, a kedvenc cukrászdánkba, a Szent Koronába, nagy zajt, szó szerint robbanást hallottunk, és kiderült: defektet kaptunk. De szerencsére hamar a segítségünkre sietett a felmentősereg, és mire magunkba gyűrtük az óriási fagyikelyheket, a nem mindennapi süteményeket, és kedvenc dalainkat is elénekeltük, már folytathattuk is utunkat, és meg sem álltunk egészen Cserkeszőlőig. 

Egy jurtatáborban töltöttük az öt napot, a magyarság, felfedezés jegyében. Együtt, már ismert, és még ismeretlen tájakon jártunk. Utunk során a honfoglaláskori, illetve az azt megelőző, vándorló magyarság életébe nyertünk bepillantást. A helyszín is ezt szimbolizálta, illetve az őseinkről szóló mondák, történetek révén ismerkedtünk az akkori magyarok életével.

Ellátogattunk Ópusztaszerre is, ahol megtekinthettük a Feszti-körképet, és 3D-s film révén kaptunk képet a magyarság történetéről, őseink útjáról és harcairol, amely által most itt lehetünk.

boca_csoportkep2.jpg

Cserkeszőlőn pedig élvezhettünk a gyógyfürdőt, alkothattunk maradandót az angyalkázás keretében. Ajándékokat készítettünk, nemezeltünk, bőrből készítettünk ékszereket, kiegészítőket, és esténként hangfürdővel zártuk a napot.

A hangtálas program keretében megtapasztalhattuk őseink mindennapi életritmusát, érezhettük a természet közelségét, közösen mantrázhattuk az esti áldást. Minden napunk is apró kis áldásokkal indult, hiszen utunk mottója is egy gyönyörű áldásból vett részlet volt: „Legyen áldott eddigi utad, és áldott legyen egész életed.”

Az áldás nem csak a keresztények sajátja, egyebek mellett már a sámánizmusban is megjelent, jót kér másokra, a csodát kéri emberekre, dolgokra, helyzetekre. 

Mi is napról napra elmondtuk aznapra szánt áldásunkat, mely egyszerre szólt egymásért, az otthonmaradottakért, és azért, hogy megannyi reménykedés után mégis útrakelhettünk.

És hogy mi koronázta meg utunkat igazán? A közös élmények és az, hogy azok, akik ténylegesen nem tudtak elkísérni minket, ők is velünk voltak lélekben.

Idei nyaralásunkat a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor alapkezelő támogatta. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult utunkhoz.