Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hol volt, hol nem volt...

2020.11.27
Hol volt, hol nem volt, nem is mese, igaz volt……él Csonka-Magyarország szívében, a Vértes hegység lábainál, a Bakony dombjai alján egy csodálatos királynő, akit GALLEH-nak hívnak. 
 
Nem volt se gazdag, se aranyhajú, se tündérszemű, viszont hatalmas szíve volt, és igen jó érző lelke. Kincseit mindig szétosztotta az alattvalóinak. Olyan életet álmodott országába, ahol nincs nélkülözés, nincs gyűlölet, nincs harag, nincs magány és félelem. 
 
Alapított hát egy kis sereget maga köré csupa bátor harcosokból. Voltak közöttük írók és költők, festők, művészek, táltosok és sámánok, énekesek, tündérek és vitézek. 
 
Mikor már bebarangolták a hegyeket, völgyeket, falvakat és városokat, folyókat és patakokat egész kis Magyarországon, Galleh királynő így szólt:
 
- Kedveseim! Mit szólnátok, ha megnéznénk az ókori Római Birodalmat, és Nagy Magyarország látnivalóit is?”  
 
A kis sereg persze hogy rábólintott. Volt a királynőnek egy erős, deli, csupaszív hadvezére. Mindig tettre kész, a neve pedig Zolka kapitány, aki rögvest felpattant, no nem a lovára, hanem a volán mögé a buszára és azt kiáltotta:
 
- Életem, halálom kezedbe ajánlom, rendelkezz velem drága királynőm! Oda viszlek ahová csak kívánod!
 
Így vették be Bécsnek büszke várát, Olaszország homokos tengerpartját, Horvátország kavicsos tengerét, Erdélyország bérceit, Felvidék bányáit.
 
Hogy mi volt a fegyverük? Csupán egy szál gitár, a mosolyuk s a szívük melege. Amerre jártak és meghallották énekük, a felhők eloszlottak, felragyogott a napsugár, jégszívek olvadtak fel és gyúlt bennük a láng. Magányosok társra találtak, s akik csak búskomoran hallgattak eddig, ujjongva énekelni kezdtek ők is. 
 
Most éppen az Alföld rónaságát járják, ősök lábnyomait kutatják. Ott, ahol Petőfi bölcsője is ringott, ahol dajkája talán ma nem azt énekelné,hogy:
 
Cserebogár, sárga cserebogár… hanem inkább a szúnyogokat emlegetné dalában.

116906690_1828078000665591_8710505828193488763_n.jpg

Tanultak Hunorról és Magyarról. Láttak ők is számtalan csodás szarvast a mezőkön, olvastak Emese álmáról, a turulmadárról, a hős hun vezérről, Attiláról. De a hős sereg nem Attila kardjával harcol, se nyílvesszőjével. Fegyverük csak a dal, a mosoly, az imádság és az áldás. Galleh királynő ha bánatos, szomorú embert lát, csak annyit mond: 
 
- Ne légy szomorú, mert isten szeret!
 
Ha lát szükségben szenvedőt, védtelent, ezt mondja:
 
Ne félj, mert tenyerén hordoz bennünket az Isten. 
 
Nem akarom úgy befejezni, hogy itt a vége, fuss el véle, mert bizony a kalandozásunk folytatódik. 
 
Hogy hol és merre,  azt majd  a jövőben elmesélem...
 
Szűcs Enikő meséje